BOLT-BLOG

2015.07.05 13:00
Webolúció, avagy a webáruházak törzsfejlődése

Néhány hete ismét egy webáruházas a konferencián voltam, amelyet a SzEK szervezett és kellőképpen gyakorlatias volt. Ott hangzott el egy mondat, ami inspirálta ennek a rövidke írásnak a létrejöttét.

Webolution

2006-ban indítottam a webshopomat, kb. 1 éves előkészítő munka után. Akkoriban még nem lehetett üzlethelyiség nélkül, csak úgy webáruházat nyitni. Vagyis először azt kellett megteremtenem, miközben több paksaméta papírt (nullás igazolások, erkölcsi bizonyítvány, szükséges végzettséget igazoló dokumentumok, az üzlethelyiség mindenféle papírja, az illetékes önkormányzat jóváhagyása, hogy az üzletben – egye fene - csomagküldő kereskedelmet is lehet folytatni, stb. kellett begyűjteni. Ezeket közjegyzővel hitelesíttetni kellett és beadni az akkori Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz, hogy engedélyezzék a „csomagküldő kereskedelemi” tevékenységet.

Ezekben az években még milliókat lehetett elkérni egy webáruház „lefejlesztéséért” és nem igazán volt mire támaszkodni. Azok a kereskedők, akik akkor vágtak bele, igen csak megizzadtak, mire kitalálták hogyan működjön. Ez volt maga a Kánaán annak a kevés cégnek a számára, akik ezzel foglalkoztak.

Akinek nem voltak milliói erre a játékra, az bérelni kényszerült. Mondanom sem kell, hogy ez is nehéz dió volt. Fapadosnál fapadosabb megoldásokat kínáltak megtérülés-képtelen bérleti díjak mellett. Egyetlen cégek találtam akkor, akinek a rendszere már akkor is elég tűrhetőnek tűnt. Hónapokat kísérletezgettem többféle felületen és végül – a kedvező ára mellett – amiatt döntöttem mellette, mert nagyon dinamikusan fejlődött és nagyon odafigyelt a mostanihoz képest maroknyi ügyfél igényeire.

Néhány évvel később még mindig ott tartottunk, hogy a webshopos rendezvényeken csöndben hallgattak azok, akiknek bérelhető webáruház megoldásuk volt, mert az szinte szégyennek számított. Az előadások többsége olyan sikertörténetek köré épült, amelyet csili-vili sokmilliós egyedi fejlesztésű rendszereken értek el, olyan funkciókkal, amelyről mi még csak álmodoztunk és dőlt a lé a fejlesztőkhöz.

A bérelt megoldásokat egy lenéző kézlegyintéssel intézték el, és óva intették a leendő tulajdonosokat attól, hogy egyáltalán eszükbe jusson, mondván SOHA nem lesznek versenyképesek az egyediek tudásával és megjelenésével. Negatív példaként mutattak be valóban szegényes, vagy esetleg kaotikus megoldásokat. Ekkora azonban a piacvezető bérelhető webáruház motor egyáltalán nem volt annyira elmaradva funkcionalitásban, mert szépen csöndben és lényegesen kisebb marketing zajt csapva, de szédületes iramban fejlődött.

A problémát az okozta, hogy a kereskedők egyszerűen nem rendelkeztek azzal a tudással, hogy a motort úgy szabják a saját igényeikre, hogy azok megfeleljenek a piaci elvárásoknak. Holott akár megjelenésükben, akár a vásárlói élményben kb. ugyanott lehettek volna, ha kicsit jobban értenek hozzá. Vagyis a funkciók a háttérben már ott voltak, csak nem tudtak élni vele.

A következő változás szinte észrevétlenül zajlott le. Talán valahol ott kezdődött, amikor egyes webáruházakról már nem lehetett kívülről azonnal megmondani, hogy bérelt-e, vagy sem. Egyre több – addig csak egyedi fejlesztéssel foglalkozó – cég döntött úgy, hogy több lábon áll és kifejleszti a saját bérelhető rendszerét. A konferenciákon is elcsitult a bérelt megoldások „alázása” és igazi verseny indult meg a piacon. Nekem úgy tűnik, hogy a később ébredő fejlesztők egyelőre nem dolgozták le a hátrányukat azzal a céggel szemben, aki már több mint 10 éve következetesen kitartott a bérelhető "motor" üzleti modellje mellett.

Mígnem mára eljutottunk egy mérföldkőhöz és ezt éppen a bevezetőben említett konferencián erősítették meg. Történt ugyanis, hogy kis hazánk egyik vezető webshopjának vezető képviselőjének a szájából elhangzott egy mondat. Annyira meghökkentem, hogy szó szerint le sem tudtam jegyezni!

A mondat lényege az volt, hogy aki manapság webáruházat akar indítani, annak eszébe se jusson fejlesztetni, mert az egy hatalmas katyvasz! Soha nem lesz kész időben, állandóak a bug –ot kell keresni és jogilag is bonyolult. Ráadásul funkcionálisan a ma bérelhető megoldások magasan felülmúlják, amit mi bármikor is megálmodnánk és lefejlesztetnék hatalmas pénzekért.

Vagyis az épeszű kisvállalkozók csöndes forradalmát követően (akik a több éves egyedi „csotrogányaikat” béreltre váltják), valaki ezt ki is merte nyilvánosság előtt mondani. Már régóta tudjuk, média nélkül nincsenek tények (fordítva ez nem igaz, mert média létezik tények nélkül is), ezért én ezt most ide az Internetre, sőt a Facebook -ra is felteszem.

Tetszik vagy másokat is érdekelhet ez a téma? Oszd meg velük!

vagy szólj hozzá itt:

 

Már megint foglalkoznom kellene a webáruházzal is!

Meg kellene csinálni ... !
Jó lenne átgondolni ... !
Be kellett volna állítani ... !
Ki kellene találni ... !
Fel kell tölteni ... !
Valamikor már ideje lenne aktualizálni ... !
Már régen le kellett volna cserélni ... !
Na igen! De ki és mikor?
Webáruház figyelmeztetés!
Az Ön webáruházának menedzserre van szüksége! Felveszi a kapcsolatot a webáruház menedzserrel?

Blogértesítő

Szívesen küldök értesítőt az új blog bejegyzésekről, csak kérnie kell!

Nevem
E-mail címem
Email még egyszer

Az adatvédelemről itt olvashat!


Én és a Facebook

Én és a Google+

Google+